Zsinórban ötödik US Open döntőjét játszhatja Roger Federer, miután az elődöntőben legyőzte a harmadik kiemelt Novak Djokovicot. A svájci klasszis az első szettet nagyon simán hozta, majd a másodikban kisebb gödörbe került. Ez a kis visszaesés azt jelentette, hogy Djokovic 4:1-re elment, de Federer egyenlített. 5:6-nál a szettben maradásért adogatott az egykori világelső. Djokovic eljutott három szettlabdáig amelyből kettőt hárított Federer, a harmadikat azonban már nem tudta, így egyenlített a szerb. A harmadik játszmában fej-fej mellett haladtak a szett végéig, mikoris Federer breakelt egyet, és behúzta a szettet. A negyedik játszmára egy olyan Federer játszott, amilyen talán még uralkodása alatt sem soha. Ütött egy ki nem kényszerített hibát, és szebbnél szebb nyerőket. A döntőben vagy Rafael Nadallal, vagy Andy Murrayvel találkozik.
Federer - Murray 6:3 5:7 7:5 6:2