A kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin elképzelhető, hogy befejezi pályafutását. Az egyéniben negyedik, párosban viszont olimpiai címet nyerő klasszis maga nyilatkozta ezt a díjátadót követő sajtótájékoztatón. Kovács Kati elmondta, hogy az egyéni előtt kicsit langyosnak érezte magát és ez volt az oka, hogy csak a negyedik helyen ért célba. "A befutó után igazán fel sem fogtam, hogy mi történt, már készültem is a párosra és amikor feleveztem, akkor megpróbáltam maximálisan koncentrálni és ellazítani az izmaimat, amik iszonyatosan be voltak kötve, sokkal jobban, mint általában. Amikor aztán elrajtolt a páros és éreztem, hogy jól megyünk, egyre jobban felpörögtem" nyilatkozta az akkor már kétszeres olimpiai bajnok. A végén elhangzott kérdésre, hogy folytatja-e pályafutását azt mondta, hogy még nem tudja!
Kapcsolódó bejegyzések :
- Peking 2008: Kajak-kenu: Olimpiai bajnok Kovács Katalin és Janics Natasa!
- Peking 2008: Kajak-kenu: Kovács Kati csak a negyedik!
- Peking 2008: Kajak-kenu: Ezüstérmes a női kajak 4-es!