A magyar női kézilabda válogatott a B csoport második körében 28:28-as döntetlent játszott Brazília ellen egy igen két oldalú találkozón. Az első félidőben remekül játszó magyar csapat Kovacsicz és Görbicz góljainak, valamit Pálinger nagyszerű védéseinek köszönhetően a félidőben 17-12-re vezetett. A második félidőben aztán jött a sajnos már szokásosnak mondható hullámvölgy, amivel visszaengedtük őket a meccsbe. A végén már annyira meg voltunk zavarodva, hogy szinte semmi sem sikerült. Sorra hagytuk ki a helyzeteket, Görbicz kritikus helyzetben hetest hibázott. Visszaesésünkkel a brazilok felpörögtek, kapusuk parádésan védett, bár az is igaz, hogy sok esetben naggyá tettük. Ami ezen a meccsen is megfigyelhető volt, hogy az a pocsék bíráskodás. A lengyel bírók ténykedése a második félidőben kritikán aluli volt. Mondva csinált kiállítások sorozatával büntettek minket, a brazilok nyilvánvaló szabálytalanságai azonban megtorlatlanul maradtak. Görbicz a végén számon is kérte a bírón a ténykedését. Mivel ez a probléma hosszú évek óta fenn áll, nem ártana valamelyest javítani a sportdiplomáciánkon. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a meccs végén még mi örülhettünk, Tomori Zsuzsa utolsó pillanatban szerzett szabaddobásával ugyanis legalább az egyik pontot megtartottuk. Különösen fájó, hogy egy esetleges győzelemmel gyakorlatilag kvalifikáltuk volna magunkat a negyeddöntőbe.
Eredmény az A csoportból:
Franciaország - Kazahsztán 21:18 (11:10)