Egy kis segítséget szeretnék nyújtani azok számára akiket érdekel a tenisz világa, és a világranglisták alakulása. Őszintén szólva, egy magyar oldalon sem találtam meg soha értelmesen leírva, úgyhogy én leszek az első. Amiket feltétlenül tudni kell. Minden játékos pont kalkulációja a következők szerint alakul. Van 13 kötelező esemény amin részt kell venni. Ez a 4 Grand Slam és a 9 Masters Series verseny. Ehhez hozzá jön 5 egyéb választható úgynevezett International Series verseny eredménye az elmúlt 52 hétben. Amenyiben egy játékos nem tud elindulni egy kötelező versenyen, mert nem jut fel például a selejtezőből, hozzárakhat plusz egy Int. Series versenyt. Az év végi Masters Cup egy 19. beszámított verseny a 8 kvalifikált, pontosabban résztvevő játékos számára (megtörténhet, hogy egy sérült játékos helyett másik indul. Pl. az első 8-ból valaki kiesik a ranglistás 9-edik indulhat, és így tovább). Az előző évben elért eredményeket meg kell védeni. Ez azt jelenti, ha valaki teszem azt elődöntőt játszik egy Mester versenyen, akkor a jövő évben a ranglistája a következőképpen alakulhat: elődöntő 225 pont, ezt kell megvédeni. Ha kiesik a negyeddöntőben, akkor az azért kapott pontokat (125) levonják a 225-ből és "csak" 100 ponttal lesz kevesebb pontja a következő heti ranglistán. Ha az adott évben is elődöntőt ér el, akkor értelemszerűen nem változik a pontjainak a száma. Ha bejut a döntőbe hozzáadódik 125 pont, ha meg is nyeri 275 ponttal lesz többje. A táblázat alapján minden versenyen, verseny után bárki számára kiszámolható lesz a ranglista alakulása.
Megjegyzés a csillagos részekhez:
* 5pont abban az esetben ha a tábla Int. Series esetében mint 32, Masters Series esetében mint 64.
** Futures tornákon csak az elődöntőtől adódik ranglista pont a párosranglistára
![]() |